2012 februárjában írtam először a kihívásról, vagyis, hogy egy hónapot cukor- és édesség nélkül élünk! Aztán 2013 januárjában többen jeleztétek, hogy ha fogok tartani ilyen kihívást, akkor csatlakoznátok. Egész szép számmal gyűltünk aztán össze februárban, akik vállalták az édességek nélküli életmódot. Azt hiszem mára ez az esemény kinőtte magát és mondhatom, hogy tradícióvá vált.
És, hogy miről is szól ez az egész? A téli időszakban, az évvégi ünnepek alatt nálunk megnövekszik az édesség fogyasztás. Egy kis süti itt, meg ott, egy kocka csoki vacsora után és észre sem vesszük, de egyre több édes dolgot eszünk, hogy a napsütés utáni vágyunkat valamivel kárpótoljuk. Tudom, hogy a fogadalmak, kihívások kezdete általában január szokott lenni, de mivel a hónap elején még sok a maradék sütemény az ünnepekről, így a kihívást mindig februárra időzítjük I.-vel. Tavaly kicsit engedékenyebb voltam, ugye Ádi már a pocakomban volt és nem tudtam, hogyan fogok reagálni a “megvonásra”, de egész jól vettem az akadályokat. Tisztító hónapot tartunk és a vegetáriánus táplálkozást vegánra cseréljük, valamint lemondunk minden édes dologról, beleértve a nádcukrot (kristálycukrot már nagyon régóta nem használok), a mézet, a juhar/rizs/agavé/datolya szirupot, nyírfacukrot, kókuszcukrot, aszalt gyümölcsöket, friss édes gyümölcsöket (banán, körte, stb.), csokoládét, süteményeket.
Íme a pontos lista, hogy mit engedélyezek és mit nem…
Nem eszünk/iszunk:
– cukrot (kristály, por, nád, kókuszvirág, pálma, stb.)
– mézet
– agavé-, juhar-, datolya-, szilva-, rizs- és malátaszirupot
– egyéb édesítőszereket (xilit, eritritol, gyümölcscukor, agavé cukor)
– olyan élelmiszert, amiben a fentiek előfordulnak (pékáru, ropi, kekszek, sütemények, szószok, stb.; húsevők figyeljenek, mert felvágottakban is lehet cukor)
– kávé, fekete tea, kakaó, alkoholos italok
– tojás
– tejtermék
Eszünk/iszunk:
– friss gyümölcsöket (alma, citrom, grapefruit, narancs)
– fogyasztható cukormentes lekvár és olyan sütemény, amely csak répával vagy almával lett édesítve
– víz, gyógytea, frissen facsart/centrifugázott gyümölcs- és zöldséglevek
Igyekszünk kerülni:
– fehér lisztből készült élesztős pékárukat
Minél többet eszünk:
– nyers zöldségekből, gyümölcsökből
– zöld salátákból (rukkola, madársaláta, mizuna, namínia, stb.)
– olajos magvakból: nyersen vagy pirítva sózás nélkül: mandula, dió, mogyoró, tökmag, napraforgómag, kesudió, paradió, stb.
– gabonafélékből: köles, hajdina, bulgur, barnarizs, quinoa, árpagyöngy
– hüvelyesekből: bab, lencse
– tofuból
Ezek a mi kritériumaink. Mindenki a saját léptékéhez igazítsa a fenti listát. Tehát, ha valaki megrögzött kávé ivó és nem tud lemondani róla, akkor hagyja meg a listáján a kávét, csak esetleg igya édesítés nélkül. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában és saját felelősségetekre cselekedjetek. Igazítsátok a saját ízlésetekhez a kihívást, vagyis, ha valaki csak a cukrot, mézet, egyéb édesítőszereket hagyja el és odafigyel a táplálkozására, már az is sokat tesz az egészségéért.
Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen 🙂 ), az ételekről, amiket fogyasztunk és az új ízekről, amiket felfedezünk. Aki ír saját blogot, az ott is beszámolhat heti bontásban a kihívásról, csak küldje el emailben nekem a bejegyzések linkjeit februári kihívás címmel (megjelentetem majd a bejegyzéseket a saját heti beszámolómban). Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!
És, hogy minél izgalmasabb és érdekesebb legyen a kihívás, az idén bevezetek egy újdonságot (az Október 6. utcában lévő Hummus Bárban dolgozó Gergőtől kaptam az ötletet – köszi, Gergő!). Az egész az őszinteségre és a bizalomra épül, de úgy gondolom, hogy ez a kihívás amúgy is erről szól. Azok, akik megszegik a kihívást (a saját maguk által felállított listát, hogy mit nem esznek, isznak februárban), bedobnának egy közös kasszába 1000 Ft-ot (csak egyetlen egyszer kell fizetni, akkor is, ha több alkalommal szeged meg a kihívást; akkor is ha utána folytatod/nem folytatod a kihívást). Az így összegyűlt összegből élelmiszert venné(n)k – főleg tartós élelmiszert: tésztát, rizst, lisztet, stb. – és a Food Not Bombs Budapest csapatának ajánlanánk fel. (köszi, Zsófi az ötletet!).
Kik ők? “A Food Not Bombs mozgalom keretében vegetáriánus meleg ételeket osztunk rászorulók számára, s akcióink egyben békés demonstrációk. Ételosztásunkkal tehát a javak egyenlőtlen elosztása, egyesek túlfogyasztása és sokak létminimum alatt élése ellen demonstrálunk. Véleményünk szerint az ételhez és a hajlékhoz való jog alapvető emberi jog! A budapesti Food Not Bombs csoporttal a Fehérvári úti piacra vagy a Fővám téri vásárcsarnokba járunk szombatonként kidobásra ítélt, de még felhasználható zöldségekért, melyeket vasárnap az Élesztő nevű helyen (Budapest, IX. kerület, Tűzoltó utca 22.) megfőzünk, majd a gyakran többfogásos vegetáriánus vagy vegan menüt a Boráros téren osztjuk ki.”
Mivel a Food Not Bombs csapata friss zöldségeket és gyümölcsöket be tud szerezni, így úgy gondoltam, hogy tartós élelmiszerekkel érdemes lenne támogatni a munkájukat.
És ha annyira ügyesek leszünk, hogy senki nem szegi meg a kihívást, akkor csak saját magam támogatom a Food Not Bombs csapatát egy kisebb csomag tartós élelmiszerrel, amelynek az átadásáról természetesen tudósítani fogok.
Sok sikert mindenkinek! Hajrá!
Szia, mi a helyzet a xilettel és hasonló társaival?…….mondjuk a kihívás lényegét tekintve szerintem kizárandó nem?
Eszter
Igen, kizárandó! 🙂
Szia Zizi! Angolul irt beszamolokkal is lehet csatlakozni a kihivashoz? Nagyon jo ootlet, pont egy ilyen motivacios loketre volt szuksegem februar elsejen kora reggel!! Szivesen megosztanam en is hetrol-hetre a tapasztalataimat/kinjaimat, de az oldalam nyelvgyakorlaa celjabol angol nyelven irom, remelem ez nem akadalya a beszamolol elkuldesenek. 🙂 Jo hetveget, Bogi
Bogi legfrissebb bejegyzése: Chocolate chip vanilla pudding
Igen, jöhet az angol nyelvű beszámoló is!
Végre végre 🙂 Elég kemény a lista, de nekem is kell valami motiváció, hogy beinduljak. Már januártól hangolódtam, de azért voltak kilengéseim… 🙂 A mézes teát nem biztos, hogy tudom nélkülözni és a tej tojás megvonásán is gondolkodom még, de azt hiszem, hogy a többi vállalható. Egy kilengést hagyok csak magamnak: Atti első szülinapjára próbálok tortát kreálni, amit majd ő is ehet, így “muszáj” lesz az abban használt esetleges édesítést csekkolnom. Jöhetek így? 🙂 Igyekszem a blogon is beszámolni!
Judyt legfrissebb bejegyzése: Magos/sajtos rudacskák
Egyértelmű, hogy az első szülinapi torta kóstolása kötelező!!! 🙂 Én is ezt tenném! Gyere! 🙂
Aaand the game is on! 🙂
Es edesitoszer? Stevia, v. Mesterseges?
Én nem használnám, de ahogy írtam mindenki a saját léptékéhez igazítsa a kihívást. Ha úgy döntesz, a Steviat megtartod, nem gond!
Szia Zita,
a párom úgy döntött ő is beszáll, kiváncsi vagyok tényleg leteszi-e a napi betevő csokiját.
A felajánláshoz viszont mindenképp hozzájárulnék, 5000 Ft.-ot ajánlanék fel a kezdeményezéshez, majd szólj/küldj számlaszámot/itinert a malacperselyhez.
üdv
Kata Mihaly
Szia Kata!
Köszi a felajánlást, a végén majd összesítsük a befolyó összegeket és aki támogatná a Food Not Bombs-ot, azoknak elküldöm emailben a számlaszámomat. Fel is veszem a csapattal a kapcsolatot, hogy ilyenre készülünk! 🙂
Szuper 🙂 Szép, cukormenets napot mindenkinek
Neked is, Kata! 🙂
Én is jelentkezem, már csináltam vegán kúrát tavaly februárban, és megint jól fog jönni egy kist tisztítás.
Köszönöm a lehetőséget.
Üdv,
Csilla
Szuper vagy, Csilla!
Szia Zizi!
Nagyon kedvelem az oldalad, rengeteg receptet kipróbáltam már, mind nagyon bejött, de ez az első, hogy kommentelek is.
Én eleve cukor-, glutén-, és húsmentes diétán vagyok már évek óta, valamint nem fogyasztok csak fermentált, bio tejtermékeket, de ez a kihívás még számomra is kihívás. Nade egy próbát megér, csapjunk bele, jó móka lesz (remélem)! Viszont tényleg a magaméra kell ezt formálnom, mégpedig úgy, hogy én megengedem magamnak a körtét is. 🙂
Vera, hajrá! Körte no problem!
Szia Zizi! Én is szeretnék csatlakozni a kihíváshoz 🙂 Az nagy hibának számít, hogy nálam a banán az továbbra is játékban marad? Reggelire 1 liter turmixot szoktam fogyasztani, aminek az alapját 2 banán adja. Ehhez szokott jönni még esetleg egy alma, vagy cékla, vagy mangó stb. A banánt nem tudom mivel tudnám helyettesíteni a turmixban, nekem sajnos nincs semmi ötletem, így az maradna. De magában nem ennék, csak a turmixban 🙂
Szia Niki! Maradhat a banán! Ahogy írtam mindenki a saját léptékéhez igazítsa a listát, tehát nálad marad a banán!
De jó!!!! Már nagyon vártam a kihívást 🙂 Nem mintha egyedül nem lehetne cukormentes hónapot tartani, de így együtt, sokkal jobb 🙂 Tavaly is szuper jól éreztem magam az egész hónap alatt és utána is hónapokig tudtam tartani. Mostanra velem is elszaladt a ló 🙂 Csatlakozom! 🙂
Mint tavaly, a kávéról nem tudok lemondani… a többi menni fog 🙂
Szia Eszti! De jó, hogy itt vagy! Fogsz írni beszámolókat? Szuper lenne!
Megpróbálok majd, – a Te oldaladon mindenképp – de őszintén, amióta visszajöttem dolgozni, alig van időm posztolni 🙁 Pedig recept már annyi lenne… cukormentes is! 😀
Sziasztok!
Én is csatlakoznék a februári kihíváshoz, pontosabban mi is, mert a párom is nagyon lelkesen áll hozzá. Alapvetően vegetáriánus életmódot folytatunk, de elég sokszor elbillen a vegán felé. Azonban a cukormentesség igen nagy kihívás, ezt már a hétvégén is érzékeltem, de a ma reggeli vásárláskor, amikor rájöttem, hogy a borsó és kukorica konzerv is tartalmaz cukrot, akkor… huh. Azt ti is észrevettétek már, hogy amikor szeretne az emberlánya lemondani valamiről vagy kicsit távolodni tőle, legyen akár ételről szó, akár teljesen más dologról, akkor mintha az élet nagyítót rakna elé? 🙂 Az első cukormentes nap egy barátnőm éppen Brüsszelből tért haza kezében belga csokoládéval, elég sok felől érkezett a tanács: “Majd holnap elkezditek”, de jelentem, hogy megálltuk. A párom úgy érezte, hogy ha ezt kibírta akkor már az egész hónapot kifogja, remélem én is hogy, így lesz, mindenesetre egy akadályt átugrottunk. 🙂
Sok sikert mindenkinek! És egy következő “akadálynál” biztos elolvasom majd a bejegyezésed Zizi illetve a kommenteket, hogy erőt adjon, hogy mások is önmegtartóztatnak. 🙂
(Nálam a kávé és a banán maradt meg.)
Szia Zsófi! Huuuu, nagyon ügyesek vagytok, hogy ellenálltatok a kísértésnek! 🙂 Welcome to the cukormentes world! Kitartást és hajrá!
Szia Zizi!
Ha még ma is be lehet szállni, én is csatlakoznék ehhez a cukormentes kalandhoz… 🙂
nóra legfrissebb bejegyzése: Drégely piknik
Szia Nóri!
Persze, gyere nyugodtan! 🙂
Szia Zizi!
Bocsánat lehet,hogy későn jelentkezem de csak most volt időm írni.
Én is szeretném veletek csinálni a kihívást de egy pár dolgot én is megtartok.Pl.én a banánról nem tudok lemondani.
Köszönöm a lehetőséget és várom a beszámolókat.
Szia Dóri,
gyere nyugodtan, soha nincsen késő! Az is lehet, hogy te tovább csinálod néhány nappal márciusban! 😉
Szia,
én is csatlakoztam ám közben 🙂 Mondjuk én nem vegán tolom, inkább paleo alapokon. Ami marad, az reggel a kávémba egy fél kávéskanál nyírfacukor – viszont már tej nélkül 🙂
A banán és a datolya negligálása kicsit megrázó volt, de próbálom tartani 🙂
Niki