Kölest még soha nem ettünk reggelire… pedig lúgosít, szebbé teszi a bőrünket, hajunkat, gluténmentes, erősíti csontjainkat és magas ásványi anyag tartalommal rendelkezik.
A Biorganik új termékei között vannak instant kásák (gluténmentesek!!!), mi ebből próbáltunk már ki többfélét. Ezt a kölest, valamint rizst reggelire, a kukoricából pedig vacsit főztem. Villámgyorsan készen van, csak a folyadékot kell hozzá megmelegíteni. Mi persze felturbóztuk extrákkal a kását, így lett belőle egy laktató, tápanyagokban gazdag reggeli. És szemmel láthatóan szebbek is lettünk tőle! 🙂
Ne habozzatok kipróbálni!
Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán)
Hozzávalók kb. 3 főre:
– 1 bögre instant köleskása
– 2 bögre zabtej (rizs-, szója-, mandulatej is használható)
– 3 teáskanál datolyaszirup
– 2 teáskanál kesudióvaj (mandula-, földimogyoróvaj is használható)
– 1 teáskanál extra szűz kókuszzsír
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– tálaláshoz: dió, mandula, kesudió, hántolt kendermag, lucuma vagy kendermag por, gyümölcs
Egy lábasban melegítsük fel a zabtejet és lassan kezdjük el adagolni hozzá a kölest, közben folyamatosan kevergessük. Néhány perc után adjuk hozzá a datolyaszirupot, a vaníliát, majd zárjuk el alatta a gázt (ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés zabtejet).
Ekkor keverjük bele a kesudióvajat és a kókuszzsírt, majd tálaljuk azonnal.
Ez nagyon jól hangzik! Nem volt kesernyés mellékíze a köleskásának? Én annak idején köleslisztet próbáltam (kukoricakásába kevertem egy kis adagot, mert a recept szerint krémesebbé teszi), és annak volt.
Egyáltalán nem éreztünk kesernyés mellékízt!
Szuper! Köszönöm az infót, akkor valószínű beszerzek egyet :)!
Kedves Zizi! 🙂
Pár hónapja fedeztem fel a honlapodat. Jó pár éve igyekszem vegetáriusmódon étkezni és úgy határoztam kipróbálom a vegén étrendet is. És rengeteg inspirációt adtál. 🙂
Most az lenne a kérdésem, hogy tegnap kiakartam próbálni a köleskását, de nem sikerült. Egyszerűen nem puffadt meg, kemény maradt, ki kellett dobnom. Mi lehet az oka, hogy nem sikerülhetett?
Illetve hobbiszerűen sütök (pár receptedet már kipróbáltam:)), de a lenmag sem akar kocsonnyásodni nekem. Miért nem sikerülnek ezek a dolgok? Tudsz tanácsot adni? Nem mindegy, hogy honnan szerzem be ezeket a magokat? Mit kell néznem a csomagoláson?
Előre is köszi szépen a választ!
Szép napot!
Egy hű követőd:
Dominika 🙂
Szia Dominika!
Szerintem te rendes kölesből próbáltad meg főzni a köleskását, nem pedig instant köleskásából. A Biorganik által forgalmazott instant kásák (többek között a köleskása is) az extrudálásnak köszönhetően oldódnak fel nagyon könnyen. Ennek az eljárásnak és egy ezt megelőző hőkezelésnek köszönhetően nem kell tartósítószert használniuk a kásákban a gyártás során. Ezek a kásák villámgyorsan krémesre főnek, ami valószínűleg az igazi kölesszemekkel nem igazán érhető el, vagy csak túl sok folyadékot hozzáadva és egészen sokáig főzve.
A lenmagot próbáld meg mozsárban kicsit összetörni és így összekeverni vízzel. 1 evőkanál lenmag(törethez) 3 evőkanál vizet kell adni, várni kb. 8 percet és kocsonyás állagú lesz. Ugyanezt elérheted chia maggal (ezt nem kell összetörni), tehát 1 evőkanál chiahoz adjál 3 evőkanál vizet, várj kb. 8 percet és ez is kocsonyás állagú lesz. Remélem sikerül megcsinálnod! 🙂