Reggeli: kifli, Ráma margarin, egy szelet sajt
Mit eszik a vega beteg vagy az én esetemben a kismama, ugyanis nem betegként voltam kórházban, hanem a szülés miatt… igen rendhagyó és kalandos szülés miatt. Na semmi baj nem volt, inkább viccesnek mondanám, olyan sztorinak, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk. 🙂
Szóval három óra alatt (!!!) lezajlott az enyhe fájdalmaktól kezdve a szülésig Ákos ezen világra érkezése a lakásban a kanapén… 🙂 Igen, jól olvastátok: Ákos otthon született. Olyan gyorsan ki akart bújni, hogy hiába indultunk el a hideg éjszakán a magánkórházba (ami nagyon közel van hozzánk), vissza kellett fordulnunk, mert egyik pillanatról a másikra a tolófájások óceáni erővel törtek rám és Ákos jelezte, hogy ő bizony jön. Ákos megérkezett euforikus hangulat közepette, majd hívtuk a mentőket. Így kerültünk állami kórházba a tervezett magánkórház helyett, mert ugye a mentők nem visznek be magánkórházba… meg ugye a magánkórházi ellátás díját a szülésért fizettük volna, szóval értelme sem volt, hogy a 72 órás tartózkodásra több ezreket költsünk. (Ezúton köszönöm Moncsinak a hozzászólását – aki abban a magánkórházban szült, ahova én is mentem volna – hogy megosztotta a magánkórházban töltött időszak fantasztikus kulináris kalandjait. Ha én is végül ott szülök, akkor ott tudtam volna vegán étrendet kérni és jókat enni!)
A mentők bevittek az egyik budapesti állami kórházba, ahol el kellett töltenünk 72 órát… jó hosszú 72 órát, már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk. Ezen idő alatt volt időm szemrevételezni és lefotózni (bocsánat a képek minősége miatt, telefonnal, elég rossz megvilágításban készültek) az ételek zömét, amit felszolgáltak vegetáriánus fogásokként… node a húst fogyasztók sem voltak szerencsésebbek nálam, vagyis ők sem úgy távoztak az asztaltól, hogy ez volt életük legfinomabb Michelin csillagos fogása. 🙂
Ebéd: alap „zöldségleves”, rizs répával és reszelt sajttal, cseresznye befőtt
Nem tudom, hogy kik állítják össze az étrendet, de tápértékileg szinte egyenlő a nullával. Azt meg tudom érteni vagy el tudom fogadni, hogy kevés pénzből kell kihozniuk sokat, de azt nem tudom elfogadni, hogy évtizedek óta nem változtatnak például a tökfőzelék receptjén, azaz nem agyoncukrozottan és agyonecetezetten kellene főzniük, hanem hagymával és sóval, no meg némi kaporral (nem hiszem, hogy a hagyma többe kerül, mint az ecet és a cukor!). Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek többsége – többek között én is ilyen voltam – azért utálja a tökfőzeléket, mert a menzákon cukrosan és ecetesen készítik. Aztán egyszer meg mertem kóstolni anyukám tökfőzelékét és elkezdtem szeretni… rájöttem, hogy ez nagyon finom (és rendszeresen főzöm is nyáron). Miért nem lehet változtatni a közétkeztetésben a begyepesedett cukros, ecetes tökfőzelék recepten még hosszú évek után sem?
Oknyomozó fotóriporterként 🙂 néhány dolgot megkóstoltam (kiskanálnyi mennyiség) a kórházban, csak, hogy ne írjak olyanról, amit nem is tapasztaltam meg. 🙂 Vegán étrend nem is kérhető (az ételek egy része ettől függetlenül vegán volt – de nem hiszem, hogy tudatosan), vegetáriánus, laktóz- és talán gluténmentes, valamint diétás (ez mit takart, nem tudom) létezik (legalábbis, ahol voltam). A reggelik elég egyhangúak: kifli vagy zsemle margarinnal, cukros vagy cukormentes tejeskávé vagy tea, néha egy szelet sajt. Az ebéd mindig levessel indul, valamilyen főfogás és befőtt vagy desszert (túró rudi) követi. Vacsorára szinte semmit sem hoztak, lepakoltak néhány zacskó kiflit vagy zsemlét, amihez a szokásos margarint adták. Szóval ezeket adják kismamáknak, éppen szoptatást kezdő anyukáknak vegetáriánus ételként 2016-ban Magyarországon egy kórházban (de gondolom a többiben is hasonlót). A 72 óra alatt nem kaptam egyetlen egyszer sem valamilyen nyers zöldséget vagy gyümölcsöt… jó, persze január volt – nem friss zöldségekben, gyümölcsökben gazdag szezon -, de azért egy almát vagy körtét vagy egy szál sárgarépát adhattak volna. 🙂
A változatosság gyönyörködtet… újabb reggeli: zsemle margarinnal (kés, tányér, szalvéta otthonról)
Ebéd: alap „zöldségleves”, az a bizonyos borzasztóan cukros ecetes tökfőzelék agyonázott burgonyakrokettel és túró rudi
Szerencse, hogy a család ellátott tápláló ételekkel – gyümölcsökkel, teljeskiörlésű pékáruval, magokkal, napi egyszeri főtt étellel – és nem kellett éheznem. Persze elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne változtatni a rendszeren, a felszolgált ételeken. Továbbképzés, receptek megváltoztatása minden bizonnyal segítene, az ízetlen ételeket igenis lehet ízessé tenni egy kis kreativitással még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésre.
Szokásos reggeli… a mandarint nem a kórház adta, a család hozta be nekem!
Ebéd: felismerhetetlen ízű és drapp színű teljesen üres leves, krumplis tészta savanyú uborkával, almakompót
Szerintetek min kellene változtatni? Ti hogyan reformálnátok meg a kórházi étkeztetést? Nektek mi a saját tapasztalatok? Írjátok meg kommentben! Köszönöm!
Még többet a témáról:
Kórházi koszt – Facebook oldal
Zöld Ella – Vegánként túlélni a kórházat
Milyen a hazai kórházi koszt?
Dívány – Közétkeztetési szakácsverseny: leesett az állunk
The Guardian – Your pictures of hospital food: the good, the bad and the ugly (Kórházi koszt Angliában, sok-sok fotóval!)
The Guardian – Hospital food is a recipe for disaster (Ezek szerint a kórházi étkeztetés „globális probléma”?)
Dr. Axe – The truth about hospital food, plus what to eat at the hospital (Mi a rossz az amerikai kórházi ételekben, mit együnk és mit ne együnk amerikai kórházakban!)
Buzzfeed – 21 hospital foods from around the world (Nagyon érdekes látni, hogy más országokban mit etetnek a betegekkel a kórházakban!)
YouTube video – Hospital food in Japan
Moms and Kids * Japan – 15 healthy hospital food in a Japanese hospital
Szia,
Nagyon orulok hogy gyors szules volt es mind a ketten jol vagytok, es gratulalok!
Sajnalom, hogy ilyen rossz tapasztalatod volt a korhazban a kajat illetoen. En Barcelonaban elek, es igaz nem kellett korhazban toltenem meg szerencsere egy napot sem, de latogatoba voltam parszor. A kaja itt is elegge lehangolo, es legjobb indulattal sem nevezheto tapalalonak. A reggeli hasonlo kenyer vajjal plusz egy kave vagy tea. Az ebed valamilyen leves hussal vagy hallal – ami egyik nap hamburger?! volt. A vacsora is fott kaja, peldaul nagyon olajos paella tenger gyumolcseivel. Szerencsere gyumolcsot vagy joghurtot lehet kerni desszsertnek. Itt kivalaszthatod hogy hust vagy halat kersz, vegetarianus kajat, vagy sosegeny menut. A vegetarianus itt is sajt sajttal + szetfozott zoldseg.
Az itteni diatetikusok elfogadjak ezt a helyzetet, a szukseges kaloria megvan, a feherje es a vastartalom is az o szamitasuk alapjan, sot meg el is hiszik hgy ez a legidealisabb etel a gyogyulo betegnek, igy nem ertik, miert kellene valtoztatni rajta. Nem ertem miert jo szetfozni egy brokkolit, de ok a szakemberek es ok allitjak ossze a menut es a recepteket.
Ez van, tudom, ha egyszer en kerulok korhazba barmi miatt, jobb ha nekem is kajat fog hozni a csaladom. Itt ismerik a veganokat, de nem nagyon tamogatjak, aki terhes annak meg foleg nem, onzosegnek es felelotlennek neveznek erte a legtobb helyen. A medieterrian mentalitast nagyon nehez megvaltoztatni.
Remeljuk egyre tobb ember fog panaszkodni, es legalabb azt elerjuk, hogy a tokfozeleket ne cukorral es ecettel keszitsek. En is imadom a kapros tokfozeleket, az ecetes cukros verzio izere szerencsere mar nem is emlekszem 🙂
Szep napot!!!
Szerintem nagyon sokszor csak a tájékozatlanság miatt ilyen a kínálat, mert ahogy írtad is, ugyanennyi pénzből elő lehetne állítani egy kicsit jobb, változatosabb ételsort is. Szerintem „csak” az a gond, hogy az ételek összeállításánál egyáltalán nem használják a fantáziájukat a dietetikusok (ők állítják össze, ugye?). Lehet, kellene nekik valami lista, hogy nééééééééézd, ugyanennyi pénzből ezt és ezt lehetne. Hátha csak ötletszegények.
És igen, naiv vagyok és bilibe is lóg a kezem.
Noémi legfrissebb bejegyzése: Bemutatkozás
Az a tökfőzelék… Életemben nem voltam olyan éhes, mint szülés után frissen megindult tejjel, éhes újszülöttel, a vasrácsot is megettem volna, de azt a főzeléket nem bírtam… Pedig az utolsó harmadban Anyukám nem győzte főzni nekem a tökfőzeléket jó kaprosan, pirospaprikás rántással, tejfölösen, mert annyira kívántam, mint semmi mást (amúgy nincs különleges viszonyom vele, megeszem, de nem szoktam kívánni :D). Ja és hidegen ettem a nyári forróságban (szeptember eleji a nagyobb lányom :)). Szóval tudom, miről beszélsz, pedig ennek már 7 éve és másik kórház volt tuti :). Nálunk annyi változat volt, hogy korpás zsömlét kaptunk, de alig vártam én is, hogy hazajussak :).
Ezúton is gratulálok Nektek <3
A kórházi koszt mindenevőként is gáz volt anno… Számomra az volt érdekes, hogy hosszú listák vannak arról, mit ehet, mit nem ehet egy szoptatós kismama, ehhez képest sorra jöttek a puffasztó ételek, kávé meg egyebek… És igen, a nálad is tapasztalt kifli/zsemle+margarin kombó. Első napokban a műtét miatt ráadásul még a családi kosztról is tiltva voltunk (elvileg), mert az első székletig nagyon szigorú,hogy mit ehetünk. Persze nem volt közte semmi, ami esetleg egy kicsit rásegítene az emésztésre, úgy hozattam be zabkorpát, hogy legalább azt tegyek joghurtba.
És abszolút egyetértek abban is, hogy csak a megszokás az, ami miatt még mindig itt tartunk: a megszokott béna menzakaja, és az emberek ilyen irányú kereslete (ezt persze úgy értem, hogy te, én ,eg még jó páran megennénk a répát, de biztos vagyok benne,hogy van aki kiakadna azon,hogy ő nem nyúl ne hozzanak neki ilyet…). Jamie is ezen küzd(ött) az iskolai étkeztetés kapcsán,hogy megmutassa, nem kell drágább ahhoz, hogy minőségibb legyen. nekem nagyon sokan jönnek azzal, hogy drágább a főzelék,ha több a zöldség, vagy drágább a teljes kiörlésű liszt stb. Hát nem tudom, lehet,hogy – esetleg – drágább, de ha a tápértéket és a jóllakottságérzetet hasonlítjuk össze, akkor összességében más eredmény jöhet ki. Pár éve még én is azt gondoltam,hogy huh mit lehet enni vegaként, aztán ma már agyalnom sem kell, mert annyi ötlet jön velem szemben neten. Továbbképzés, nyitottság, motiváció arra, hogy változassanak, illetve böngésszenek az újdonságok felé.
Bár nem kórház, de nálunk a cégnél is kimerül a vegakaja rántott zöldségben, "francia" burgonyában, és rizibiziben (rizottó néven) :/ Szerencse hogy közel a Napos oldal 🙂
Judyt legfrissebb bejegyzése: Köd előttem, köd utánam…
A menü nálunk is hasonló volt, a meghatározhatatlan szürke/barna leves kifejezetten nosztalgiát ébresztett bennem. 🙂 Nekem „szerencsém” volt 3 hétig élvezni a kórházi gasztronómia csodáit. 😀 Amin először is változtatnék, hogy azokat a raklap méretű tálcákat (ahol én voltam, ott azok voltak és látom másoknál is a fényképeken) lecserélném ésszerű méretűekre, a szállításon megspórolt pénzből pedig jobb alapanyagokat vennék. A mai napig nem értem, 2dl levesnek és egy tányér ételnek miért kell egy fél asztalnyi, duplafalú tálca, amit ráadásul a frissen műtöttek esetleg fel sem bírnak emelni.
Ó én mint egy farkas olyan éhes voltam a szülés utàni napokban, nem gondoltam, hogy ez várt volna ràm, ha nem nyergelek àt 4 héttel a várt nagy map előtt állami opcióról a Róbert klinikára. Ott aztán mennyei kaja volt, mindennap másféle vegyes gyümölcssali , zöldsaláta minden ebèd mellé, akkora adag 2 fogásos menü, hogy alig bírtam betömni. Kávé és fekete tea ott nem volt mert azt ugye nem szabad, odafigyeltek erre is. Amellett, hogy hangulatfényben szülhettem franciaàgyon… Megérték a pénzüket azt hiszem
Köszi Moncsi, hogy megosztottad! Végre tudom miről maradtam le! Eredetileg a Róbertben szültem volna csak Ákos olyan gyorsan jött, hogy nem értünk volna be, így visszafordultunk és otthon „kipottyant”! 🙂 A mentőket kellett hívni, akik magánkórházba eleve nem visznek be, meg már értelme se lett volna, a szülésen már túl voltunk! 🙂
egek, ez keményen hangzik ^_^ szuper, hogy minden rendben volt!
amúgy amikor anyukám azért volt kórházban, mert kiderült, hogy _cukorbeteg_, akkor rendszerint _fehérkenyeret_ kapott diab lekvárral. ezek után sejthető, milyen magasak voltak a cukrai, nyilván sok értelme volt így bent _feküdnie_ 5 napig, merthogy mozgási lehetőség se nagyon volt (nem is mondta neki senki, hogy fekvés helyett inkább tornáznia kéne).
anna (eszik) legfrissebb bejegyzése: padlizsan!
Én nem itthon szültem, így ilyesfajta kórházi élményröl nem tudok beszámolni. Viszont folyamatosan kiveri a biztosítékot nálam, amikor ezekröl olvasok. Nemrég egy magyar óvoda heti menüjét volt szerencsém elolvasni és azt hittem, hogy nem jól látok, mikor a saját 30! évvel ezelötti óvodáskori ételeimet fedeztem fel benne. Mondom, ezt nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk?! Ausztriában azért valamivel jobb a helyzet, bár ott is sokszor felhúzom magam a lányom menüjén, amikor is az öt ebédböl 3-4szer hús van, ráadásul egymás utáni napokon, és szintén 3-4szer valamilyen krumplis étel vagy köret. Vegetáriánusként-vegánként elég sokat foglalkozom a táplálkozással, de laikusnak tartom magam, mert nem a szakmám, viszont azért rögtön tudnék minden napra más zöldség vagy gabona köretet felsorolni. Akkor a szakemberek mit csinálnak, ha nekik ez a munkájuk, feladatuk?!
Persze tudom, hogy az étkezési szokásokon nagyon nehéz változtatni, és a magyar társadalom nem is nyitott a kérdésre. Beleolvastam a belinkelt zöld ellás cikk utáni kommentekbe és ledöbbentett ez a fröcsögés és a vegánság válogatóssággá és divatétkezéssé avanzsálása. Ez is a tájékozatlanságból és érdektelenségböl ered, szomorú.
Nagyon sokat lehetne erröl a témáról beszélni, valamilyen fórumon eszmét cserélni.
De addig is várjuk a recepjeidet, szuper a blodot!
Üdv; Ági
Én nem itthon szültem, így ilyesfajta kórházi élményröl nem tudok beszámolni. Viszont folyamatosan kiveri a biztosítékot nálam, amikor ezekröl olvasok. Nemrég egy magyar óvoda heti menüjét volt szerencsém elolvasni és azt hittem, hogy nem jól látok, mikor a saját 30! évvel ezelötti óvodáskori ételeimet fedeztem fel benne. Mondom, ezt nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk?! Ausztriában azért valamivel jobb a helyzet, bár ott is sokszor felhúzom magam a lányom menüjén, amikor is az öt ebédböl 3-4szer hús van, ráadásul egymás utáni napokon, és szintén 3-4szer valamilyen krumplis étel vagy köret. Vegetáriánusként-vegánként elég sokat foglalkozom a táplálkozással, de laikusnak tartom magam, mert nem a szakmám, viszont azért rögtön tudnék minden napra más zöldség vagy gabona köretet felsorolni. Akkor a szakemberek mit csinálnak, ha nekik ez a munkájuk, feladatuk?!
Persze tudom, hogy az étkezési szokásokon nagyon nehéz változtatni, és a magyar társadalom nem is nyitott a kérdésre. Beleolvastam a belinkelt zöld ellás cikk utáni kommentekbe és ledöbbentett ez a fröcsögés és a vegánság válogatóssággá és divatétkezéssé avanzsálása. Ez is a tájékozatlanságból és érdektelenségböl ered, szomorú.
Nagyon sokat lehetne erröl a témáról beszélni, valamilyen fórumon eszmét cserélni.
De addig is várjuk a recepjeidet, szuper a blogod!
Üdv; Ági
Gratulálok a kis Ákoshoz és a csodálatos weboldaladhoz! Anyukám kórházi kalandjáról szeretnék pár szót szólni: ő vegetariánusként csontlevest kapott minden nap ebédre, többnyire bundáskenyérrel. 🙁 A reggeli / vacsora hasonlóan zsömle és minivaj volt. 🙁