Évek óta terveztem, hogy készítek kimchit. Húztam, halasztottam, majd nemrég nekiálltam, megcsináltam, két hétig türelmesen vártam, hogy fermentálódjon, megérjen. Nem is ezzel kellene kezdenem, hanem azzal, hogy elmondom mi is az a kimchi, mert biztosan sokan nem tudjátok. Ha röviden kellene elmondanom, hogy mi is a kimchi (ejtsd: kimcsi), akkor a lényeg: a dél-koreaiak nemzeti…
Sült pritaminpaprika krémes tészta
Tegnap almát voltunk szedni osztálytársakkal. A leszedett almából pedig lekvárt fogunk főzni (anyukák) a héten, hogy majd a Márton napi waldorf bazárban áruljuk. Tavaly is volt ilyen közösségi programunk, hogy szedtünk együtt almát, összegyűltünk az egyik családnál jó sokan, megfőztük a lekvárt és aztán eladtuk a bazárban. Sikeres volt a projekt, mert sok pénzt összegyűjtöttünk…
INDULNAK AZ ŐSZI-TÉLI ZIZI KONYHÁJA VEGÁN FŐZŐKURZUSOK!
Többen érdeklődtetek már, hogy mikor indulnak újra a főzőkurzusok. Végre sikerült időpontokat találnom és fel is raktam IDE. Az őszre és a közelgő év végi ünnepekre koncentrálunk a tematikákat illetően. Karácsonyi kurzusnak két alkalmat is betettem. Ha lesz rá igény, akkor egy harmadik alkalmat is be tudok még tenni. Akiknek még van beváltatlan ajándékutalványa, azok…
Nyers brownie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
Van már nyers brownie recept a blogomon, de azt hiszem, ez a legújabb recept a legfinomabb. Nyers, mert az alapjába a hozzávalók “nyersen” kerülnek bele és azért is nyers, mert nincs hőkezelésnek kitéve, ugyanis nem kell sütni. Az eredeti brownie azért finom, mert van benne jó sok cukor, vaj, tojás és mindezektől (főleg a cukortól)…
Töltött paprika (laktózmentes, vegán)
Az egyik kedvenc nyári ételem, a töltött paprika receptjét hoztam nektek, amelyet anyukámtól tanultam, vagyis az ő receptjének ez a vegán változata. A hús helyett gomba került bele, amit rizzsel kevertem össze, de el tudok képzelni benne más gabonát, akár kölest, quinoát vagy hajdinát is. Mivel az ételben nincsen sok zöldség, ezért, hogy jó ízes…
Planty And More x Zizi kalandjai közös ruha
Az elmúlt években felismertem, hogy az öltözködésemben is preferálom a természetes anyagokat és a kis, apró manufaktúrából kikerülő egyedi, hosszan tartó ruhadarabokat. Egyszer meg is kérdeztem storyban, hogy legyen-e poszt, amelyben bemutatom, hogy én miket vettem és kiktől és ti megszavaztátok, hogy igen. Na, ez a poszt még nem született meg, de ami késik, nem…